AZ ELSŐ KOKÁRDÁM
Vengrinyák János, Sóstóhegy

Kisiskolás koromban történt az emlékezetes esemény, melyet nem felejtek el míg élek.
Nyírbogdányban, az olajfinomító déli oldalán laktunk a szüleim tanyáján akik gazdálkodók
majd 1952-től TSZ tagok lettek. Tehenünk volt, kivéve a legszűkösebb időket. Mióta az eszem tudom, az én tisztem volta a: tej, tojás, túró, tejfel széthordása, boltba menés, már gyermek koromban is jövő-menő emberke voltam.
Nyolc éves lehettem, mikor az iskolánkban,- mely négy osztályos volt egy tantetemben- egy
osztálytársam gyönyörű, gyöngyből fűzött kokárdát árult, de szép volt az ára is, kemény két Ft
darabja. Szívem dobogni kezdet, ahogy megláttam, fájt a fogam rá, szerettem volna venni belőle, de nem volt csak egy forint ötven fillérem. – (kb. 1 liter tej ára) Hiába alkudtam, bizonygattam, hogy csak ennyi pénzem van, add olcsóbban. – Nem adhatom, mert a Szüleim rám parancsoltak és megvernek érte. Együtt éreztem vele, mivel a nevezett eseményekben magam is rendelkeztem tapasztalatokkal. Mit tehetek? Forgattam a kis agyamat, majd jött a megváltó gondolat! Kérek kölcsön ötven fillért Solch nénitől – akinek a tejet hordtam, rá érek hó végéig megadni, akkorára összegyűlik a pénzem, gondoltam. Solch néniék kis pénzű nyugdíjasok voltak, de adott szívesen. A hiányzó összeget megszerezve szaladtam vissza az iskolába, mely kőhajításnyira volt. – Itt a két forint, hadartam lihegve, - adj egy kokárdát! – Mutasd a pénzt, mondta kissé bizalmatlanul. – Mutasd te is, válaszoltam és izzadó tenyeremet kinyitva láthatóvá tettem vagyonomat. Barátom a kincseiből elővarázsolt a zsebéből úgy fél tucatot. A nap rásütött a poros ablakon keresztül, még a szemem is káprázott. Vágyakozva matattam a nemzeti színeink között, igyekezve megtalálni a legformásabbat. Sikerült is és boldogan tettem a kabátom legbiztosabb zsebébe. Abban az időben nem volt hivatalosan ünnep Március 15.-e, de azért szerényen az iskolában megemlékeztünk róla. A tanítónk úgy irányozta a tanrendet, hogy akkor tanultuk a márciusi eseményeket és fel mertük tűzni a kokárdát is. Boldogan feszítettem a szívem fölé elhelyezett hazafias jelképemmel. A tanítónk lelkes magyarázatától, a csillogó gyermek szemekből visszatükröződve, többünknél könnycseppekkel is áztatva minden kabáton és blúzon, a szívek dobogását is érzékelve díszelegtek a gyöngykoszorúk.

Érzi a Nemzet a Nemzeti Ünnepet?