Erdélyről álmodunk! Bár annak már néhány hete, hogy a NYÍRI AFK Egyesület filmes csapata Erdélyben, Székelyországban járt, mégis, a tagok gondolatban csak ott járnak…
Az augusztusban a NYÍRI AFK Egyesület (elnöke: Petrusák János) számára már a hagyományosnak mondható nyári, külhoni alkotótábor. A tavaly Erdélyt már megjárt csapat, amely akkor Csíkszeredán volt, most újból „édes Erdélybe” kívánkozott. Meglett az úti cél: most Felsősófalva.
Ez a Hargita megyei Sóvidék. Ha azt mondjuk Parajd és Szováta, már biztos többeknek ismerős a hely. Parajd a Sóvidék központja, a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helye – volt.
Ma már a bánya-bányák turistalátványosságok, bár sóbányászat azért még folyik a több száz méter mély aknákban. (Leginkább hazánk útjai számára szóró sót, állatainknak nyalósót és fürdőkádjainkba színezett sót szállítanak innen.)
Parajd még mindig egy igazi ősszékely település. Neve a magyar paraj főnévből származik, mivel a hagyomány szerint a sószállító fuvarosok lovaikat e helyen legeltették "páréztatták", miközben szekereiket sókockákkal rakták meg. Trianon igazságtalansága a sóbányát „megölte”, hiszen a piac és közötte határsorompók meredeztek fel, bár persze Romániának is volt szüksége sóra, de a parajdi só felvevőhelye mindig is, mint ahogyan az Eu-ban is Magyarország.
Sajnos, ahogyan azt Seprődi Zoltán igazgató elmondta, akár a bányászat haszna, akár a turisztikai bevétel azonnal Bukarestbe megy, ha többet termel a bánya, több a gyógyhatású bányamély látogatója, akkor azt „nagyon szépen köszönik” Bukarestben. Fejlesztésre pénz gyéren jut, pedig a bányák sócsarnokai a légúti betegségek kiváló gyógyhelyei.
A bányában 120 m mélyen templom és játszótér is van. Parajd és Szováta fürdő és üdülőhely, ahol több gyógyhatású meleg sós fürdő található: érdekes látvány, ahogy a fürdőzők lebegnek a tömény sós vízben. A lakosság majdhogynem 100 %-ig magyar, vagyis székely, hiszen már a kisgóbék is nemzeti büszkeséggel mondták nekünk, ők bizony nem magyarok, hanem székely-magyarok. Kérdeztük, más az ám? De mennyire, felelték, hiszen mindig is a székelység volt az élenjáró, a legvitézebb magyar.
Jó volt, felejthetetlen 7 napig 
töltekezni a székely nemzeti büszkeség földjén, ahol a csodás hegyek vetnek árnyat a zöldeskék völgyekre, felfénylenek a napban a sós hegyoldalak és olyan hetykén viselik a varrott harisnyát az ifjak, a fekete-piros székely mintát a lányok, hogy majdhogynem irigykedünk: hiszen mi „csak magyarok vagyunk”, ők meg élenjáró, a nemzetnek nem csak évszázadok távlatában, hanem a jelenben is utat mutató székelyek.
Nem gazdag vidék ez, nem volt sosem, de a földi javak helyett a szív gazdagsága az, amely miatt ide minden magyarnak el kell egyszer jönni. Ezért van az, hogy bár hetek teltek el azóta, hogy hazatértünk, de még mindig Erdéllyel és Székelyországgal álmodunk. És álmodni fogunk egy jó ideig…
Szöveg és kép:
Petrusák János
Kapcsolódó hírek:
Filmvetítés
Filmszemle előzetes
Felvidéki forgatás!
Filmvetítés