Michael Frayn két felvonásosát a budapesti  Centrál Színház művészei adták elő pénteken a VIDOR-on. Fantasztikus hangulatot csináltak. A közönség kacagott, füttyögött, dobogott, és többször felcsattant a taps az előadás közben is. Komédia volt a javából. Ezen a darabon nem lehetett kuncogni, somolyogni, nevetni. Itt kacagni kellett, úgy hogy az ember könnye csorgott.

 Elképesztő komédiázásra ad lehetőséget a szerző, aki egy szedett-vedett, haknizó vidéki társulat életét mutatja be: elölről és hátulról.

Bohózat három felvonásban, olvastam a programfüzetben, és arra számítottam, hogy na, ezen a nyárvégi napon kikacagom magam. Nem ismertem Vaszary Gábor munkásságát, így nem a szerző, vagy a darab, hanem a szereposztás miatt választottam a szerdai színházi előadást. Nem bántam meg. A bohózat, mint műfaj már előre jelezte, hogy nem kell várni hatalmas erkölcsi mondanivalót, vagy alapos társadalmi, politikai helyzetelemzést, azért kell ilyen darabra beülni, hogy élvezzük a könnyed műfaj gegjeit, örüljünk a jó színészi alakításnak.

Nem könnyű nyári darabbal indított a VIDOR Fesztivál a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán. Pintér Béla és társulata egy egyfelvonásosban megmutatta a magyar közelmúltat, felvillantotta a jelent.

 A darab, a rendszerváltás idején szinte mindenkit foglalkoztató „ügynök-kérdésre”épül. Emlékszem, a 90-es években számtalan beszélgetés témája volt, hogy kiket kik figyeltek meg, mindenkit izgatott, hogy kik voltak az egypárt rendszer besúgói. Ma már inkább csak a politikai életben válik nem-kívánatossá az, akiről kiderül, hogy III/III-as, vagy akárhányas ügynök volt.

Amennyiben Vidorról van szó, akkor Nyíregyháza jut nem csupán a városbeliek, a környékiek, hanem az ország és a határokon túliak eszébe is. Amikor pedig megemlítem – mindig büszkeséggel telten –, hogy nyíregyházi polgár vagyok, majdhogynem minden beszélgetőpartnerem szeme felcsillan, és máris mondja: Vidor! A Vidor Fesztivál – immár 13 éve – és Nyíregyháza, Nyíregyháza és fesztiválja annyira össze-, eggyé forrt, hogy a cikk címét magától értetődőnek tekintem.

Szűcs Sándor (1903-1982) néprajzkutatónak, a Háromföld (Sárrét, Nagykunság, Hajdúság) tudós ismerőjének, utolsó krónikásának életét és munkáságát egy tárlatban összefoglalva mutatjuk be látogatóinknak, a Sóstói Múzeumfaluban.

Tovább a teljes cikkre =