Társaskör

A Nyíregyházi Társaskörről Petrusák János beszélget Illyés Péter előadóművésszel

1994. augusztus 12 – születés – Házasságkötő-terem – Nyíregyháza.

A sort folytathatnám úgy is, hogy Illyés Péter. 

Velem szemközt ül ő, meg egy pohár barna sör – Illyés Péter előadóművész. Mondom is neki, hogy most mit írok.

- Már régtől hallok erről a körről, én magam is több előadáson részt vettem. Így ismertelek meg, ha jól emlékszem, Péter.

- Az első kiállításodat is, és erre én nagyon jól emlékszem, én szerveztem. 1999-ben volt a Helyőrségi klubban. Egyébként a fenti bevezetővel egyet értek, csakhogy el ne feledjük, még ha nagyképűen is hangzik, de megkérdőjelezhetetlenül igaz, hogy én voltam előbb, és azután jött csak a Társaskör.

- Igaz is, Társaskör, hogyan jött az ötlet és miért neve Társaskör?

- Nyíregyházán és a megyében élő fiatal tehetséges művészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítani – ez volt az álmom és ez a szándék. A kör neve szerintem egyértelmű, művészek egy társaságban, akármilyen művészeti ágat is képviseljenek, úgy mint irodalom, képzőművészet, zene, tánc és színjátszás, és társaskör azért is, mert itt egy társaságban voltak-vannak a művészek és közönségük.  Nem egyfajta elkülönülés van, amely látjuk, zajlik, nem a pódiumról lefele beszélés, hanem a közönség részese a művészeti alkotó folyamatnak, elvégre ő a befogadó, ő az, ki időt vagy pénzt áldoz rá, tehát neki is fontos része kell hogy legyen. Én nem szeretem az olyan fajta művészt és művészetet, amely elkülönül, diktál, megmondja aki nem érti őt, azzal baj van, szerintem az igazán művész igazán ember is.

- Te válogattad össze kik fognak fellépni?       

- Röviden, igen. Hosszan meg… arról órákat lehetne beszélni. Szerveztem, és beszélgettem, és kérdeztem, egyeztettem, meg újra egyeztettem, valakinek ez nem volt megfelelő, másnak az… Ilyen ez, de szerettem, szeretem, így a szervező is, nem is kissé alkotó.

- A kiválasztás milyen szempontok szerint történt?

- A tehetség alapján, ami bemutatásra érdemes, ami érdeklődésre számot tarthat.

- Ezt te mondtad meg? Az úgynevezett nagyművészet, műítészek hogyan viszonyultak hozzád és körödhöz?

- Hogy?

- Esetleg támogattak, vagy éppen támadtak…

- Nem támadtak, elismertek. Nem volt szó szakmai elismerésről, hanem csak jöjjenek a nagy szavak, János, itt a magyar kultúra fenntartása volt a cél. Nagy szavakat alkalmazhatok, úgy érzem, hiszen havonta 100-120 ember jelen volt egy-egy előadáson, rendezvényen. Ez mindig telt házas esemény volt. Ezt már hirdetni se kellett, egy hónap adott időpontjában tudta azt minden művészetet kedvelő, hogy új és újabb igényes produkcióval találkozhat előbb a Házasságkötő-teremben, majd a Társaskör újabb helyszínén a korona Szálló Kodály termében és legvégül a Helyőrségi Klub Tükörtermében voltak a rendezvényeink.

- Már az olvasó is észrevette, hogy mi múlt időben beszélünk. Ez a társaság miért nem működik most is?

- Egyszerűen és tömören, a pénz miatt. Elanyagiasodott a világ.  Mindenki mindent pénzben mér. A helyszín pénzbe kerül, a kultúrát nem támogatja senki, míg a régi időkben sokat köszönhettünk az előbbi intézmények fenntartóinak és meg kell említenem Dr. Fazekas Jánost, Nyíregyháza Megyei jogú város akkori jegyzőkét, aki sokat tett azért, hogy ez a kör működhessen. És persze régen, bár nem is túl régen volt az, a fellépők számára sem a pénz volt az első kérdés, mára meg már más időket élünk.

- Ha lenne rá anyagi keret, folytatnád az éjjel-nappali szervezést, idegeskedést, egyeztetéseket?

- Csinálom. Pedig nincs pénz. Olyan helyszínen lépek fel, ahol nem kérnek pénzt terembérlet címén, és olyan művészeket hívok, művészbarátaimat, akit szívük-lelkük, legjobb tudásuk hozzák, és örülnek, hogy adhatnak. Egyébként dicsekednem kell, helyetted is János, hiszen a Móricz Zsigmond Városi és Megyei Könyvtárban, a Pódium színpad című műsorsorozat  keretében az első volt a mi kettőnk produkciója. Ez a nagy sikert arató Radnóti megjelenítés, amelyet te írtál, én pedig legjobb tudásom szerint előadtam. A későbbiekben a Szólok, ha meghallgattok című önálló előadói estem következett, amely életérzéseimről, gondolataimról, kedves költőimről-íróimról szólt, majd a Verspárbaj az, ami történt, itt fiatal előadói tehetségek bemutatása a cél. És mindeközben folyik az előkészülete Szerelmeim címmel a magyar irodalom klasszikus alkotóinak szerelmes verseiből egy összeállítás. Ezt nemsokára, a Művészeti hetek keretében láthatják az érdeklődők, még egyszer mondom a Móricz Zsigmond Városi és Megyei Könyvtárban, a Pódium színpad című műsorsorozat keretében. És nem hiába emlegetem a könyvtárunkat, ott Dr. Bihari Albertné, Jolika az, aki igazgatóhelyettesként szívvel-lélekkel támogatja erőfeszítéseimet.

- Ne haragudj, hogy ezt ilyen nyíltan megkérdezem, de ennek a körnek az alapításában, működtetésében és mostani újraélesztésében te vagy az, a szinte egymagad aki közreműködsz. Ennyire egyemberes feladat lenne ez?

- Egy ember, én vagyok az, aki valóban elsőnek szólok, és ha ti meghallgattok, csatlakoztok, ahogyan te is és több barátom kitűntetett figyelmével. Csak beszélek a régmúltról, a Társaskör elején fellépett a Galagonya együttes, Vasvári Tamás zongoraművész, a Banchieri énekegyüttes. Illyés Ákos, Tóth Zoltán László, Járó Zsuzsa színművészek, Morvai Tíbor szobrászművész, a Primavera balettegyüttes, Szabolcs táncegyüttes, és biztosan valaki sajnos kimaradt, de hosszan sorolhatnám. A festők közül, Pristyák József grafikus, Tőkey Péter festőművész, Kertész Katalin, persze te is, János, és nem fogom most neked mind elsorolni, de vannak sokan.

- Péter, te nem adod fel?

- Az ember olyan, mint a gyöngyhalász, keresi az igazgyöngyöt, újból és újra lemerül, és keres kifulladásig.  – ez jó idézet lenne, de sajna nem tudom pontosan idézni.

- Így a jó, Péter. Köszönöm, hogy söröztél és közben beszélgettél velem.