BÁTRAN LEGYÜNK AMATŐRÖK!

Nem csak most, hanem már „ősidők óta” dúl a vita és a „harc” az úgynevezett amatőrök és az úgynevezett – vagy a magukat így nevező – profik között. Nem csupán a filmművészet – filmkészítés – hanem mindenféle művészet és a sport területén is. Régen és most is presztízs s anyagai okai vannak annak, kit hová sorolnak be, vagy sorolja be önmagát. (Hogy ezt az önbesorolást mások elhiszik, vagy sem, az már más kérdés!) Sokan pedig írásban vagy élőszóban sértő szándékkal mondanak valakit amatőrnek, vagy éppen szájbiggyesztve profinak. Ezért akikre mondják – elsősorban az amatőr kifejezést –, azok megsértődnek, már a szóra.

Pedig maguknak a szavaknak, akár annak, hogy amatőr, akár annak, hogy profi, semmiféle pejoratív tartalma nincs. Az amatőr annyit tesz, hogy valaki nem foglalkozásszerűen, hanem kedvtelésből, saját maga és környezete örömére foglalkozik valamely tevékenységgel. Amennyiben valami pénzt is kap érte, azt általában – sőt a kapott pénzen felül jövedelmének egy részét is – kedvtelésére költi. Az amatőrség tehát egy aktív szabadidős tevékenység, amelynek révén önmagát képezi, fejleszti a tevékenységgel foglalkozó. Régen műkedvelőt mondtak helyette, esetleg szabadidős, vagy vasárnapi alkotót. Az amatőr kifejezésnek lekicsinylő, degradáló tartalma a bűnözők világában lett, ahol a rosszul teljesítő betörőt, tolvajt, vagy éppen utcalányt nevezték amatőrnek, a jól teljesítőt pedig profinak.

A profi – az amatőrrel szemben – olyan szakképzett és gyakorlott személy, aki már elsajátította szakmája részleteit, és ezeket megfelelően és eredményesen tudja alkalmazni a tevékenységében. Tehát, míg az amatőrnek az általa művelt tevékenységről nincsen bizonyítványa, papírral bizonyított szakértése, addig a profinak – elviekben – rendelkeznie kell ilyennel. Ráadásul a profi tevékenységét hivatásszerűen űzi: fizetést vagy tiszteletdíjat kap, esetleg vállalkozóként számlát állít ki.

Itt is van tehát az amatőr és a profi közötti másik – jól látható – különbség. Míg az amatőr nem kér és nem is kap tevékenységéért díjazást, addig a profi ezt teszi. Viszont, ha csak a pénz dönt el – itt is, ebben a kérdésben is – mindent, akkor gondoljunk csak arra, hogy a díjazás ténye vagy mértéke a szolgáltatás színvonalát, a produktum minőségét nem határozza meg, nem minősíti. A nagymamám által ingyen adott, maga sütötte lekváros bukta, amelynek ízét máig a számban érzem, s a boltban vett bukta minősége között nagy különbség van. De micsoda nagy! Számomra nagymama a profi, pedig nem kért pénzt a buktáért. A mosolyt, a simogatást sem pénzért adja a szülő, a házastárs, vagy a gyermek, a testvér, viszont a profi is adhat kedvességet – de az már korhatáros tevékenység.

Akkor hát? Amatőr vagy profi legyen valaki?

A fentiek alapján a profit se becsüljük le, hiszen szakképzett dolgozók és diplomások nélkül nem működhetne a világ. Ennek ellenére azt se feledjük el, hogy vannak olyan tevékenységek, elsősorban a művészeti és sporttevékenységek, amelyeket szép számmal művelnek amatőrök.

A mi művészeti területünkön, a filmművészetben szinte már az első kézi filmfelvevő-gépek korától, a huszadik század első harmadától megjelentek a direkte amatőr filmesek számára kifejlesztett kamerák, fényképezőgépek. Ezek egyszerűbben kezelhetőek voltak, mint a professzionális munkára szánt társaik, s ezért olcsóbbak is. Az amatőr filmben nagyon hamar a 8 milliméter vált standard-é, amelynek felhasználásával itthon és külföldön szép számmal kezdtek filmezni.

Az amatőr filmes régen és most is, ahogyan a jövőben is, nem csupán szemlélője, hanem kamerája révén rögzítője is olyan érdekes eseményeknek, ahol profi nincs jelen, vagy amit más nem vesz észre. A filmtörténetben ezrével vannak olyan példák, katasztrófák rögzítésétől kezdve nagy emberek kicsiny, vagy nagyobb botlásáig, amelyeket amatőrök rögzítettek. Járjunk tehát nyitott szemmel a világban!

A világ és hazánk filmtörténete bővelkedik olyan rendezőkben, operatőrökben, vágókban és egyéb filmesekben, akik – ifjúként vagy kevésbé ifjúként – amatőr filmesként kezdték később professzionálisba érkező pályájukat. (Rájuk lehet keresni a „mindent tudó” neten.)

Az amatőr és profi között éppen azért, mert az amatőr nem is gondol arra, hogy pénzt kérjen tevékenysége eredményéért, a profi pedig azért művel egy tevékenységet, hogy ezért pénzt kapjon, a jövedelem is nagy különbség, mármint az adott tevékenység jövedelmezősége. Csakhogy ez nem igaz így! Hiszen van olyan szerencsés amatőr, aki lefilmezve egy kuriózum eseményt nagy pénzt kap, annyi sokat, amelyet egyetlen profi sem kapott még, mégis amatőr marad az illető. Ugyanis az eseményt ő véletlenül kapta lencsevégre, míg a profi szántszándékkal, profizmusból várt egy adott eseményre. Különben is, tegyük fel, hogy egy amatőr éves jövedelmének nagy részét egy szerencsés pályázattal megszerzi, akkor máris profi lesz? Nem! Aki viszont tanult filmezni, papírja van róla, de jelenleg nem ezzel foglalkozik, hanem „szívszerelemből” forgat, az, bár professzionális tudása megmarad, mégis a tevékenységében amatőr lesz. (Őket hívják elfogadottabb szóval függetlennek – ezért van egyesületünk nevében a független kifejezés is.)

Egy fotós barátom az amatőr és profi meghatározásra egy nagyon találó példát mondott: az amatőr is csinálhat jó alkotást, de a profinak meg is kell azt tudnia ismételni!

A másik nagy különbség amatőr és profi között a kényszer. Igen, a kényszer! A profi ugyanis azért tanult ki egy szakmát, hogy azt művelje, s ennek a szakmának a műveléséből megéljen. Megélni meg úgy tud, ha az adott tevékenységet folyamatosan csinálja. Mert kell, hogy éljen! Az amatőrnek viszont megélhetéséért nem kell – nem kötelező – tevékenységét művelnie. Sőt, ha az amatőr valamit kényszer hatására tesz, akkor már nem amatőr. (Hanem mondjuk dilettáns, vagy kontár, amely már tényleg negatív kategória.)

Mi, amatőrök tehát lelkesedéssel, lelkesedésből, szívszerelemből tevékenykedünk. Mi például filmezünk!

Ne akarjunk profik lenni! Ne a pénz lehetőségéért menjünk el egy eseményre, ne az járjon a fejünkben, hogy ezt a felvételt mennyiért tudom és hová eladni. Járjon az eszünkben mindig csak az, hogy azt a felvételt, azt a forgatást nekem – nekünk meg kell csinálni. Mert ha mi nem, akkor azt mást ott és akkor, meg úgy, ahogyan mi szeretnénk, nem csinálja meg.

Ez adjon nekünk örömet, kitartást, alkotókedvet!

Bátran legyünk amatőrök! S maradjunk is azok!